VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


KÓSA Lajos
( Kővágóörs, 1900. november 17. - Budapest, 1978. szeptember 4. )

író, költő, szerkesztő

Reáliskolába Sümegen járt, majd tanulmányait Budapesten végezte. Első versei az Út-ban jelentek meg. A fővárosi napi és hetilapok, valamint az erdélyi és az amerikai magyar lapok gyakran közölték verseit. Az Est 1924-ben kiadott Hármaskönyvében a száz legkiválóbb élő magyar költő közé sorolták. Újságírói tevékenységét a Pesti Naplónál kezdte, de riportjai számos más napilapban is megjelentek. A Délibáb c. hetilap belső munkatársa volt. Zalaegerszegen megalapította és szerkesztette a Visszhang c. irodalmi és társadalmi folyóiratot, majd a Brassói Lapok székelyföldi szerkesztője volt. 1945 után Hódmezővásárhelyen a Kommunista Párt napilapját, később a fővárosban a Bányamunkást szerkesztette. Vezetője volt a Munkaerőtartalékok Hivatala propaganda osztályának, majd nyugalomba vonulásáig a Munkaügyi Minisztériumban a szakmunkásképzés lapját szerkesztette. Versei főként a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban, a Kortársban jelentek meg.
  M.: Köd előttem. Köd utánam. Bp., 1921. – Tükör, Bp., 1923? – Jaj az erősnek! (1925–32.) Bp., 1933. – Pintér András öregvájár. Bp., 1952. Vidám nyaralás. Bp., én.
  I.: Kósa Lajos. = VF., 2002. 1. sz. – Miklósi-Sikes.